Település:
Baranya megye, Mohács


Mohácsi Nemzeti Emlékhely


A Nemzeti Emlékhelyet az 1526. augusztus 29-ei mohácsi csata emlékére alakították ki a városunktól délre fekvő Sátorhely szomszédságában az esemény 450 éves évfordulóján, 1976-ban.

A törökök elleni küzdelem másfél évszázados szenvedést indított el, sok szempontból meghatározva országunk történelmének, sorsának későbbi alakulását is. Az érdeklődők Mohács irányából az Eszéki útról jobbra lekanyarodva, a Sátorhelyre vezető, vadgesztenyefákkal szegélyezett úton közelíthetik meg a közel 8 hektárnyi, természetvédelmi területen fekvő emlékhelyet. A bejáratnál Pölöskei József ötvösművész bronzból készült kapuja magasodik ki a tájból. Hálószerkezetének motívumait a tömegsírokban fellelt csontok ihlették. Beljebb haladva egy földbe süllyesztett, átriumos épület udvarába jutunk (ennek, s egyben az egész emlékhelynek a tervezője Vadász György Ybl- és Kossuth-díjas építészmérnök volt). E kiszolgáló létesítmény közepén áll Illés Gyula törött virágra emlékeztető szökőkútja. A fehér kőrózsa mély törésvonalai a három részre szakadt országot szimbolizálják. Az átrium mentén a csatával kapcsolatos történelmi, hadtörténeti és régészeti kiállítás tablóit tekinthetjük meg.
Az udvarból felvezető lépcsőkön a körkörös elrendezésű, erdősávokkal szegélyezett temetőkertbe érkezünk, melyet Zalay Buda kertészmérnök tervezett. Itt öt tömegsírt látunk, rendszertelenül elhelyezkedve. Bennük összesen mintegy négyszáz férfi holttestének maradványai nyugszanak. A tömegsírok között II. Lajos király, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, Szulejmán szultán és sok-sok névtelen vitéz fából faragott szobrait láthatjuk. A fegyvereket és lovakat ábrázoló kopjafák sokasága eleven mozgást teremt a csendes sírkertben. Alkotóik Király József, Kiss Sándor, Kő Pál és ifj. Szabó István szobrászművészek voltak. Néha egy-egy látogató megkongatja a zsindelytetős kis lélekharangot, amelynek hangja tovább fokozza a sírkert magasztos hangulatát...
A tíz méter magas, tölgyfából készült keresztet a csatában elhunyt keresztények tiszteletére emelték 1990-ben. (Szökőcs Béla)

 

Nyitva tartás (minden nap):
április 1 - október 23.: 9.00-16.00,
október 24 - március 31.: 9.00-18.00

 

Belépőjegy-árak:
Felnőtt: 1.500 Ft / fő
Diák: 1.200 Ft / fő
Pedagógus: 1.200 Ft / fő
Nyugdíjas: 1.200 Ft / fő

Családi kedvezmény:
1 vagy 2 felnőtt + 2 vagy több gyermek esetén
a 2. és minden további gyermek jegyének ára 500 Ft / fő

 

Telefonszám: 69/382-130

 

Forrás: http://mohacstdm.hu              

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »